Járatfejlesztéseket jelentett be a BKK: Újpest is örülhet

A járatfejlesztéseknek köszönhetően többek között Újpesten, Kőbányán és Rákosmentén lehet majd kevesebb átszállással és gyakrabban közlekedő járatokkal utazni.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedd reggel jelentetett meg közleményt, mely szerint a BKK még idén járatsűrítéseket, valamint 12-14 hálózati fejlesztést hajt végre. Ezen fejlesztésekhez a társaság összesen 243 millió, úgynevezett férőhelykilométerrel több szolgáltatást tud biztosítani, ami 2023-hoz képest várhatóan több mint 2 millió új, közösségi közlekedéssel megtett utazást jelent.

A tervek szerint a következő hónapokban többek között az alábbi járatfejlesztések valósulnak meg:

  • Új kapcsolat Újpesten Megyer és Káposztásmegyer között: az újpesti térség hálózatfejlesztése során a BKK megteremti a közvetlen közösségi közlekedési kapcsolatot Megyer és Káposztásmegyer I. lakótelep között. A hamarosan társadalmi egyeztetésre kerülő tervezet szerint elérhetővé válnak fontosabb közlekedési csomópontok, iskolák, üzletek.
  • Bővülnek Rákosmente és környezetének közlekedési kapcsolatai: február 5-étől bővül a 298-as telebusz útvonala, valamint új 275-ös autóbuszjárat jelenik meg Rákoscsaba–Újtelep térségében, és segíti a vasút megközelítését. A kertvárosi környezetben közlekedő kisbuszokkal új térségek (például az óvoda) is elérhetők lesznek, ahol az utasok eddig csak gyalog vagy autóval tudtak közlekedni. A térségben változik a 176E autóbusz útvonala, amelynek megállóját egy iskola közelébe helyezi a BKK.
  • A 12-es villamos meghosszabbítása a Lehel térig: ismét közvetlen kapcsolat jön létre Rákospalota és a XIII. kerület forgalmas csomópontja, a Lehel tér között. A fejlesztésnek köszönhetően sűrűbben járnak majd a villamosok Angyalföldön, előkészítve ezzel többek között a Bajcsy-Zsilinszky útra később visszatérő villamosközlekedést.
  • A 75-ös trolibusz meghosszabbítása Kőbányára: a X. kerületi fejlesztés első, fontos lépése, hogy a 75-ös trolibuszok egy része Kőbánya-alsó vasútállomásig közlekedik. A környezetbarát járat közvetlen kapcsolatot teremt Újlipótváros és Kőbánya központja között, egyúttal segíti a szomszédos kerületek megközelítését is.
  • Újbuda hálózatának fejlesztése: az új lakóházak és irodaépületek újabb igényeket támasztanak a jövőben, az ezekre irányuló közlekedési fejlesztéseket a kerülettel közösen készíti elő a BKK. A fejlesztés része lenne a 33-as autóbusz bővítése, valamint az Andor utca térségének jobb kapcsolata a Kelenföldi pályaudvar felé.

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …