Svédasztalos menza az iskolákban?

Szeptember óta kísérleti jelleggel 40 iskolában, 12 ezer gyerek svédasztalos rendszerben kapja az ebédet. A szolgáltató szerint az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, a gyerekek is szeretik és a maradék is a felére csökkent.

Kísérleti projektjének kedvező tapasztalatait látva általánossá tenné a svédasztalos iskolai étkeztetést a HunGast – közölte Páger Zsolt, a cég üzletfejlesztési igazgatója a társaság csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

A kísérlet előzményeként a HunGast Svédországban vizsgálta meg, hogy az iskolákban miképpen működik a „szedjél magadnak” módszer. Itthon első körben 24 iskola 5000 diákja próbálhatta ki a svédasztalos ebédet. A kezdeti sikerek után ez a szám kibővült 40 intézményre, ahol már 12 ezer diák étkezését oldják meg ilyen módszerrel.

Miért jó a svédasztalos ebéd? Így a gyerekek megtanulhatják, hogy csak annyit szedjenek, amennyit meg is esznek, mellyel nem csak az iskolában csökken a maradék jelentősen, hanem a szemlélet is változik, otthon is kevesebb ételhulladékot termelve.

Laczkó Gábor, a kísérleti projektben részt vevő budapesti Németh Imre Általános Iskola intézményvezetője új nevelési lehetőségnek tekinti a svédasztalos rendszer bevezetését. A gyerekek korábban ugyanazt az adagot kapták, ha akarták, ha nem, ehhez képest a svédasztal nem csupán szabad választást enged nekik, de több képességüket is fejleszti.

Úgy látszik mások is látják a sikerét a módszernek, hiszen a HunGast elmondása alapján a következő tanévre már majdnem 24-25 ezer diák ehet svédasztalos ebédet.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük