Elfogadták Újpest költségvetését

A tegnapi képviselő-testületi ülésen elfogadták Újpest 2024-re vonatkozó költségvetését 39.3 milliárd forintos kiadási és bevételi főösszeggel, tudjuk meg dr. Trippon Norbert, Újpest alpolgármesterének Facebook bejegyzéséből.

A 2024. évi költségvetésben számos már meglévő program folytatásával terveznek, valamint új projektek is helyet kaptak. 2024-ben az Újpesti Megbecsülés Program keretén belül az újpesti nyugdíjasoknak és minden 18 év alatti újpesti gyermeknek alanyi jogon 6000 Ft értékű vásárlási utalványt adnak. A teljes fedezete mindennek 360 millió forint. Jut pénz Újpest intézményeinek, óvodáinak, bölcsődéinek és közterületeinek további fejlesztésére. Mindemellett több pénzt szánnak Újpest utcáinak és járdáinak felújítására, valamint forgalomtechnikai fejlesztésekre, amelyek közlekedés biztonságát szolgálják.

Hamarosan indul a Főtér-parkban a játszótér építése, ezen felül újabb sportpályák újulnak meg, újabb szabadtéri edzőpálya csatlakozik a többihez, a játszóterek, kutyafuttatók fejlesztése is folytatódik, valamint kialakításra kerül egy új levendulamező és közösségi kert is.

Idén sem maradhat el az ingyen LED-izzó-, FKF-zsák-, és muskátliosztás, továbbá ismét megrendezésre kerül a nagy sikerű Újpesti Almavásár. A 2024-re tervezett rendezvényekről és kulturális programokról Bedő Kata, Újpest alpolgármestere fog beszámolni.

Idén megduplázták, mintegy 150 millió forintra emelkedett a a szociális intézmények, bölcsődék, óvodák dolgozóinak adott Nyárindító Plusz jutalom. Természetesen idén is jut támogatás Újpest civil szervezetinek, egyházainak és sportegyesületeinek.

Trippon Norbert a következőképpen zárta bejegyzését: Minden évben azon dolgozunk, hogy városunk, otthonunk Újpest fejlődjön, zöldüljön, minőségi lakókörnyezetet és színvonalas szolgáltatásokat nyújthassunk az itt élőknek. Fontos eredmény, hogy Újpest pénzügyileg stabilan a saját lábán áll, nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben, így szuverén módon, önállóan dönthetünk városunk ügyeiről, jövőjéről. Mindez azért is fontos, mert erre tradicionális, igazán különleges újpesti szellemiségünk is kötelez.”

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük