Illegális szemetelők ellen kezdeményeztek intézkedést

Ismételten illegális hulladéklerakó személyekkel szemben kezdeményezett intézkedést az Újpesti Önkormányzati Rendészet közterületi szolgálata, írja Czigler László, Újpest alpolgármestere bejegyzésében.

Rendészetünk munkatársai arra lettek figyelmesek, hogy ismeretlen elkövetők nagyobb mennyiségű illegális hulladékot helyeztek el Budapest IV. kerület Berda József u. 24. szám alatti társasház előtti közterületen.

A helyszín köztisztasági jogsértések tekintetben sajnos nem ismeretlen önkormányzatunk előtt, ám a mostani intézkedés megkezdését követően rendészetünk és a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányságának közös járőrszolgálata a hulladék ellenőrzése során személyazonosításra alkalmas dokumentumokra lett figyelmes, melyek segítségével rövid időn belül sikerült azonosítani több elkövetőt, akik az intézkedés során elismerték jogsértő magatartásukat. Az Újpesti Önkormányzati Rendészet az ügyben a megszokottaknak megfelelően rendőrségi eljárás megindítását kezdeményezte, mellyel párhuzamosan a hulladék elszállításáról is intézkedett, helyreállíttatva ezzel a közterület köztisztasági állapotát.

Továbbra is arra szeretnénk kérni minden kerületi lakost, hogy együttműködésükkel támogassák az Újpesti Önkormányzati Rendészet, egyben önkormányzatunk illegális hulladék- elleni harcát, és kerültünk köztisztaságának megóvása érdekében tartsuk be az érvényben lévő hulladékkezelésről szóló jogszabályok előírásait. Mindezekkel nagymértékben hozzájárulhatunk szeretett kerületünk köztisztaságának megóvásához, és elkerülhetjük a hatósági intézkedésekből adódó kellemetlenségeket.
Kérjük, amennyiben kerületünk közigazgatási határain belül Ön is illegálisan elhelyezett hulladékot észlel vagy illegális hulladéklerakó személyt ér tetten, a soron kívüli hatósági intézkedés biztosítása érdekében hívja az Újpesti Önkormányzati Rendészet +36/70 452-05-90-es ügyeleti telefonszámát!☎️

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …