2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentésében. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint az infláció összeomlott és lent is maradt.
Februárhoz viszonyítva átlagosan 0,8%-kal emelkedtek a fogyasztói árak, ennél nagyobb havi szintű drágulást utoljára tavaly márciusban mért a KSH. Decemberről januárra és januárról februárra is 0,7%-kal drágultak az árak. Az egy hónap alatti drágulást elsősorban a tv-, telefon- és internetdíjak jelentős drágulása idézte elő. A tv-előfizetések 11,4%-kal, a telefon- és internetszolgáltatások pedig 10,8%-kal kerülnek többe idén márciusban, mint februárban. Szintén nagyot drágult a benzin, az üzemanyagárak 2,1%-kal nőttek februárhoz képest. Az élelmiszerek ára 0,7%-kal nőtt, ezen belül a leginkább a cukoré (30,9%), a csokoládé és kakaóé (11,6%), a büféáruké (10,4%), a sertéshúsé (9,1%), valamint az alkoholmentes üdítőitaloké (7,5%). A termékcsoporton belül a liszt ára 20,3, a tojásé 19,7, a száraztésztáé 13,1, a sajté 13,0, a tejé 11,0, a kenyéré 10,5%-kal csökkent. A szolgáltatások ára 9,9%-kal nőtt, ezen belül a lakbér 14,1, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,7, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, a sport- és múzeumi belépők 8,7, az üdülési szolgáltatás 6,8%-kal lett drágább.
A háztartási energia ára éves alapon 3,1%-kal csökkent, ezen belül a vezetékes gázért 6,9%-kal, az elektromos energiáért 3,2%-kal kellett kevesebbet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 1,8%-kal kerültek kevesebbe, a használt személygépkocsik ára is jelentős, 9,3%-os mérséklődést mutatott.
Összességében az egy évvel korábbi inflációs rátához viszonyítva minimálisan csökkentek az árak, így márciusban 3,6%-kal nőttek a fogyasztó árak. Az infláció csökkenésében a bázishatások mellett az is szerepet játszott, hogy a termelői árak zuhanásának következtében az elmúlt évekhez képest jóval enyhébbek voltak az év eleji átárazások.
A nemzetgazdasági miniszter ünnepel
Az infláció összeomlott és lent is maradt – reagált Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a friss adatokra. A tárca elégedett a legfrissebb inflációs adataival, közleményükben kifejtették, 2024 márciusában tovább olvadt az infláció mértéke, a januári 3,8%-ot, majd a februári 3,7%-ot követően 3,6%-os szintre csökkent az infláció üteme az előző év azonos hónapjához képest.
Nagy Márton az adatok kapcsán kiemelte: az infláció folyamatos mérséklődésének köszönhetően tavaly szeptember óta ismét nőnek a reálbérek. Ennek következtében megkezdődött a fogyasztói bizalom helyreállása, amely az óvatossági motívum fokozatos oldódása mellett azt eredményezi, hogy a fogyasztás, azaz a kiskereskedelmi forgalom is egyre inkább visszarendeződik. Mindez segíti a belgazdasági termelés növekedését. A kormány célja, hogy az infláció sikeres visszaszorítását követően 2024-ben újraindítsa, majd jövőre tovább emelje a gazdasági növekedést.
Ezt a hitelezés helyreállása, a beruházási aktivitás növekedése, az exportteljesítmény fenntartása és a munkaerőpiaci aktivitás további növelése mellett tehát, a bővülő fogyasztás is jelentős mértékben támogatni fogja.