Az elmúlt 5 évben számos beruházást hajtott végre Újpest Önkormányzata, melyet egy cikkben nem lenne értelme bemutatni. Így, az elkövetkező hetekben számba vesszük az elkészült fejlesztéseket, kezdve mindjárt Újpest újonnan épült és megújult parkjaival.
A Sándor István utca és az úgynevezett Tréler út közötti hosszú ideig elhanyagolt területen sok, az itt lakók életminőségét javító fejlesztés valósult meg, és kapta meg a Sándor István park nevet. A kitaposott útvonal helyén egy térkövekkel kirakott sétány került kialakításra, mely mellett találhatóak padok, szemetesek és számtalan virág, köztük az Újpestre jellemző homoktövis. Az utat és a rézsűt összekötő lépcső is biztonságos lett. Újpesten itt került először telepítésre napelemes térvilágítás, melyből mára már több mint 150 található Újpesten.
Nem sokkal a Sándor István park befejezése után épült meg a József Attila utcai park és játszótér. Trippon Norbert, a városvezetés polgármesterjelöltje a következőt nyilatkozta az épülő parkról: „A park felújítása során külön gondoltunk a környéken élő kisgyermekes családokra, akik már régóta küzdöttek egy játszótérért Újpest-Városkapu környékén. És láss csodát, lesz egy színvonalas kis játszótér.” Kialakításra került egy pihenősarok padokkal, valamint egy kulturált belső sétány. A József Attila utcai parkban folytatódott a napelemes térvilágítások elhelyezése, továbbá a biztonságot szolgálja két darab napelemes térfigyelő kamera. Ültetésre került nagylevelű hárs, mogyoró- és orgonabokor és számos évelő növény.
2022-ben megépült és megnyílt Újpest első Levendulaparkja. A Szilas-patak partján, a KRESZ pályával szemben található park talán az egyik legnépszerűbb látványossága lett Újpestnek. A parkban 5800 tő levendulában és 1400 tő évelő növényben gyönyörködhetünk. A kilátogatók kényelmét padok, ülőkavicsok, pergolák, sétányok és napelemes térlámpák szolgálják. Különlegességként érdemes megjegyezni, hogy a Levendula parkban és a SZTK előtti levendula mezőn található levendulákból, kialakításuk óta minden évben levendula zsák, illetve újabban levendula szappan készül, melyet az Újpesti lakosoknak osztanak ki.
2023-ban elindult a kivitelezés és el is készült Újpest szívében található Főtér-park. 2023 februárjában Trippon Norbert a következő gondolatokat osztotta meg a kezdődő kivitelezéssel kapcsolatban: Ki merem jelenteni, hogy történelmi pillanat Újpest életében a Főtér-park megvalósításának kezdete, hiszen évtizedekre meghatározza majd a Szent István tér kinézetét és hangulatát. Ahogyan a 2010-ben megvalósított főterünk is maradandóan a főváros egyik legszebb terévé varázsolta a Szent István teret Budapesten. A 9000 négyzetméteres területen kialakított parkba több mint 100 darab fa került ültetésre, számtalan cserje és évelő növény mellett. A parkban találhatóak padok, sakkasztalok, egy vízjáték, teresedések és egy minden igényt kielégítő játszótér (erről egy kicsit később).
Párhuzamosan a Főtér-parkkal épült meg a Bocskai, Temesvári és Berda József utcák által határolt területen az egy hektáros Városkapu-park. Hasonlóan a Főtér-parkhoz, itt is a kilátogatók kényelme volt a fő szempont. Számos pad és ülőalkalmatosság, sétányok, és egy játszóteret alakítottak ki. Mindemellett szem előtt tartva, hogy Újpest zöld város, fák, cserjék és évelő növények sokasága került kiültetésre.
Ugyan ez év augusztusában egy méretében kisebb, de nem kevésbé jelentős parkot épített meg Újpest Önkormányzata. A Perényi Zsigmond utca végén található kis zöld területet alakította át úgy, hogy az eddig szegényes zöldterület mára egy, nem csak az utcában lakók által látogatott kis park lett. Térrendezés után kapott egy új sétányt, padokat, szemeteseket és kutyaürülékgyűjtőt. A kis park egy nagy nevet kapott, miután az Újpesti Városvédő egyesület javasolta, hogy az Újpesten élő és tevékenykedő, embermentő Prém Margitról legyen elnevezve.
2024 áprilisában készült el A Bőröndös utca 10-24 háztömb által körbehatárolt kis park. Az itt lakók kérésének megfelelően felújításra került a játszótér, valamint a leamortizált terület helyén ma már egy zöld fűvel, cserjékkel és évelő növényekkel szegélyezett pihenő részt alakítottak ki padokkal és sakkasztallal.