Az elmúlt 5 évben számos beruházást hajtott végre Újpest Önkormányzata, melyet egy cikkben nem lenne értelme bemutatni. Így, az elkövetkező hetekben számba vesszük az elkészült fejlesztéseket. Folytatva sorozatunkat Újpest közösségi kertjeivel, melyeknek köszönhetően már három (hamarosan négy) közösségi kertben, élvezhetik az újpestiek a városi kertészkedés örömeit.
„Még 2020-ban fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy városunkban is jó lenne létesíteni egy közösségi kertet, hogy az itt élőknek lehetőséget teremtsünk a városi kertészkedésre. Ez meg is valósult 22 magaságyással az Izzó lakótelepen” emlékezett vissza a kezdetekre Trippon Norbert, az újpesti városvezetés polgármesterjelöltje.
2021-ben, az Ugró Gyula sor 17. mellett található területen nyitott meg az újpesti kertészek előtt a város első közösségi kertje. A kertbe telepítésre került 22 magaságyás, ahol a kertészkedést lehet végezni. A kertészkedést megkönnyítendő, telepítésre került egy kerti ház, melyben az eszközöket lehet tárolni, padok, egy szemetes és egy komposztáló, ami egy rendkívül fontos eleme a közösségi kertnek. Az ágyások között pedig egy gyöngykavics borítású ösvényen lehet közlekedni.
Egy évvel később folytatódott a közösségi kert projekt Újpesten, a Viola utcai közösségi tankert megnyitásával. Különlegessége a közösségi kertnek az, hogy nem egy meglévő zöldterületre került a telepítés, hanem az ott található, elhanyagolt beton sportpálya felbontása után került kivitelezésre. Így két legyet ütöttek egy csapásra, hiszen Újpest megszabadult egy jelentős méretű, kihasználatlan betonfelülettől és kialakításra került egy hatalmas közösségi kert. Méretéből adódóan itt már több ágyás fért el egymás mellett, számszerint 40 darab. Mindezek mellett telepítésre kerültek lócák, pad, kerékpártámasz, az elmaradhatatlan komposztáló, valamint egy 6,25 négyzetméteres kis homokozó is. Elfért még 9 darab fa, 62 darab gyümölcsbokor és 273 darab cserje, melyet egy automata öntözőrendszer locsol.
2023-ban egy újabb közösségi kert nyílt meg a Bercsényi utcában, a Lőrinc utca – Lebstück Mária utca által határolt területen. Hasonlóan a Viola utcai közösségi kerthez, itt is egy használaton kívüli betonfelület helyett létesült a közösségi kert. Az előzőekhez hasonlóan itt is telepítésre került pad, egy asztal, lóca, kerékpártároló, egy kerti faház, egy háromrekeszes komposztáló, valamint 732 darab évelő és 223 darab cserje.
Trippon Norbert közösségi kert projektjének sikerét mutatja, hogy 2024 áprilisában megkezdődött a negyedik közösségi kert kiépítése a Bőröndös parkban, mely kivitelezése április végén befejeződik.