Indul a multisport szakosztály második évfolyama

Az új szakosztály Magyarországon egyedülálló „Minden Sport Programot” indított 2023 őszén a negyedik kerületi kisiskolásoknak. A program lényege, hogy az általános iskolák első két évfolyamának tanulói negyedéves ciklusokban hat különböző sportágat próbálhatnak ki. A program részeként az UTE vállalja, hogy az edzéshelyszínekre saját kisbuszaival szállítja az újpesti iskolákból a gyerekeket.

A „Minden Sport Programban” a gyerekek hat féle mozgásformát, a labdajátékokat (labdarúgás, röplabda), a tornát, az atlétikát, az úszást, a korcsolyázást és a legnépszerűbb küzdősportokat ismerhetik meg az életkori sajátosságok figyelembe vételével, játékos formában, képzett szakedzők irányításával. A különböző sportágak megismerése segíteni fogja azt, hogy a program végén a gyerekek és a szülők kiválaszthassák a számukra legmegfelelőbbet.

A programban a gyerekek évfolyamonként három sportágat próbálhatnak ki. Az elsősök a labdajátékokkal, a tornával és a korcsolyával kezdenek, majd másodikban jön ősszel az atlétika, télen a küzdősportok, a második év tavaszán pedig az úszás. A programban részt vevők a nyári szünet alatt ráadásul egyéb kiegészítősportágakkal (vívás, kajak-kenu, öttusa) is megismerkedhetnek az UTE és az újpesti önkormányzat által szervezett szokásos napközis sporttáborokban.

„Multisport szakosztályunk a „Minden Sport Programmal” tavaly óta egy teljesen újszerű szolgáltatáscsomagot kínál az újpesti kisiskolásoknak és szüleiknek, mondta Tahon Róbert, az UTE jogi igazgatója, a program kidolgozója. A programban részt vevő gyerekek biztonságos körülmények között ismerkedhetnek meg különböző sportágakkal, amely nemcsak a számukra legkedvezőbb mozgásforma kiválasztását segíti, hanem tökéletesen fejleszti az alapvető mozgáskészségüket is, ez pedig a mentális teljesítményük javulásához is hozzájárul. Raádásul, ha egy gyermek több sportban szerez jártasságot, és számára a mozgás élvezhetővé, örömforrássá válik, nagyobb valószínűséggel fog sportolni egész életen át.”

Tahon Róbert hozzátette, hogy a „Minden Sport Program” segítségével a résztvevők sokoldalúan képzett sportolókká válhatnak, ez pedig hozzájárulhat ahhoz is, hogy a program végén a kiválasztott sportágukat jó alapokról kezdhessék meg az UTE szakosztályaiban.

Fontos segítség lehet a szülőknek, hogy az UTE saját kisbuszaival szállítja programban résztvevő gyerekeket a kerületi iskolákból az újpesti edzéshelyszínekre, a Megyeri útra, a Szilágyi utcai multisport bázisra, vagy éppen a Fiumei úti sporttelepre. A szülők vagy meghatalmazottjaik a foglalkozások után ezekre a helyszínekre jöhetnek a gyerekekért.

A foglalkozások igazodnak a kisiskolás gyerekek napirendjéhez és hetente kétszer a délutáni napközi után kezdődnek.

Előzetes regisztráció a „Minden Sport Programba” ITT.

Általános tájékoztató a szakosztályról és a multisport programról ITT.

További információk:

Trakperger Árpád, szakosztályvezető

+36203795246

mindensport@ute.hu

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …