Meddig tart még a borzasztó hőség?

Elég extrém az, hogy Magyarországon hőségriasztással indult a tanév, kezdődött a szeptember. Az ország nagy részén, 25, délen 27 fok feletti átlaghőmérséklet volt.  Kedden és most szerdán is hasonló a helyzet, csupán az észak-keleti és a nyugati megyék képeznek kivételt. Vajon meddig tart még ez a pokoli hőség?

„Pár napig még jó eséllyel dőlnek majd a napi melegrekordok, utána jön némi enyhülés. De jelentős lehűlés egyelőre nem látszik. Nagyjából a nyár közepén szokásos értékekre hűl vissza a levegő” – mondta el a 24.hu megkeresésére  Molnár László, meteorológus.

Kedden és szerdán marad ugyanez az időjárás, a szakember szerint nagy eséllyel kerülnek majd múlt időbe újabb, országos melegrekordok, a csúcsértékek kedden 32–37, szerdán 31–36 fok között várhatók. Hasonlóan meleg lesz a csütörtök is, ám ekkor már egy-egy helyi zápor vagy zivatar némileg enyhítheti a hőséget. Az ok, hogy az a bizonyos ciklon kelet felé indul, és csapadékosabbra fordítja hazánk időjárását. A felhők és az esők hatására a hétvégére, nyugaton, 30 fok körüli értékekre „csökken” a hőmérséklet, és keleten is 35 fok alatt maradnak a csúcsok.

Jelenleg már ez is valami. A csapadék mennyiségéről és eloszlásáról jelenleg csak annyit mondhatunk biztosan: többfelé kialakul majd. Ez a pár eső azonban még nem hozza meg az őszt, hétfőtől hosszabb időre beállni látszik a változékony, záporokkal és zivatarokkal tarkított, fülledt meleg a július végén, augusztusban normálisnak számító, 27–32 fokos maximumokkal.

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …