Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében továbbra is másodfokú az árvízvédelmi készültség – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán reggel a Kossuth rádióban.
Siklós Gabriella a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban azt mondta, ezeken a területeken a vízügyi szakemberek továbbra is 24 órás figyelő szolgálatot tartanak, és ahol kell, beavatkoznak: buzgárokat, szivárgásokat, csurgásokat szüntetnek meg.
A Duna felső szakaszán ugyanakkor megkezdődött a károk felmérése, és megindultak a helyreállítási munkák. A térségből a védekezésben részt vett tiszai igazgatóságok több száz munkatársa indult haza, az öt dunai igazgatóság – amelyeknek a területeit az árhullám érintette – dolgozói a továbbiakban már el tudják látni a munkát: megnézik az állami töltésvonalakat, felmérik hol gyengült meg a töltés, hol keletkezett olyan kár, ahol be kell avatkozni – tette hozzá a szóvivő.
A több helyen felhalmozódott uszadékok eltávolításáról Siklós Gabriella kérdésre válaszolva azt mondta, ahol az önkormányzatok védekeztek, ott a helyhatóság feladata az uszadékok eltávolítása a vízből, az állami védekezési területekről pedig a vízügyesek távolítják fel az uszadékot. Kitért arra is, hogy a mostani szélsőséges időjárási viszonyok között a vízügyi dolgozók folyamatosan figyelemmel kísérik a területeket, és készek arra, hogy bármikor beavatkozhassanak, ha szükséges. Az árhullám apadásával megkezdődött a vízpótlás: a holtágak, csatornák feltöltése – közölte a vízügyi szóvivő.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a következő tájékoztatást adta Facebook bejegyzésében: „Holnap, csütörtökön visszatérhet az autós forgalom a budai alsó rakpartra. Az FKF munkatársai megfeszített tempóban, időre végeznek a takarítással. A pesti rakpart-szakaszon az uszadékfák és az iszap eltűntetése mellett a villamos-alagútban maradt víz kiszivattyúzása ad feladatot, hajnalban munkába állítottuk a nagy teljesítményű szivattyút. Azon vagyunk, hogy az emberileg lehetséges legrövidebb időn belül a pesti rakpartra is visszatérhessen a villamos- és az autós forgalom.”