Majdnem az összes dolgozójától megválik a Tungsram

Nyáron már több mint 1600 munkatársától vált meg a felszámolás alatt álló Tungsram. A Népszava tudósításából kiderül, hogy karácsony előtt, 30-40 embert leszámítva, a meglévő dolgozóitól is megválik a cég.

Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, a Népszavának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a mostani felmondási idő január közepéig tart. „A nagy többség közös megegyezéssel tudott távozni, így még karácsony előtt hozzájutottak-hozzájutnak végkielégítésükhöz.” A most elbocsátottak örülhetnek, hogy sikerült elérni a közös megegyezéssel való felmondást, mert így nem kell megvárniuk a felszámolás végét. Azonban kevesebb végkielégítést kapnak, hiszen még február elején, a vállalat egyoldalúan felondta a kollektív szerződést, amelyben jutányosabb végkielégítési összeg szerepelt, így csak a munka törvénykönyve által biztosított hat hónapnyi bérüket kapják meg.

Ahogy arról beszámoltunk, a cég április végén jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, aminek következtében csaknem 1600 dolgozóját kénytelen elbocsájtani év végéig. A leépítések főként gyári dolgozókat érintette a fővárosi és négy vidéki üzemében. Május végén a Tungsram csődvédelmet kért, hiszen az Eximbank inkasszót nyújtott be a vállalat bankszámláira. Később megprobáltak megoldást találni a problémákra és felvette a kapcsolatot több nemzetközi és hazai befektetővel, azonban ezek a tárgyalások nem jártak sikerrel.

Öröm az ürömben, hogy valamilyen formában minden telephelyen folytatódni fog a munka; egy cég vagy befektetői csoport üzemeltetné az adott üzemet vagy egy részét, és a dolgozók egy hányadának munkát biztosítana, derül ki az MTI tájékoztatásából.

Budapesten egy pénzügyi befektetői csoport tovább működtetné a lámpagyártást, a kerámiaüzem kapacitásaira pedig a Bakony Kerámia Kft.-vel és a Rauscherrel várható megállapodás, és mindkét üzemben 50-50 dolgozót alkalmaznának. A vertikális farm kutatási célokra szakosodva üzemel tovább az Orion Űrnemzedék Alapítvány tulajdonában lévő cég irányításával.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük