Újpest Önkormányzata 2023. Január 20-án két alkalommal is megemlékezést tart a Don-kanyarban elesett honfitársaink emlékére.

Január 20-án 11 órakor, a Közművelődési Kör kezdeményezésére, az Újpesti Szakrendelő előtt tart megemlékezést Újpest Önkormányzata, ahol dr. Bernolák Bélának, Újpest tisztiorvosának állítanak emléktáblát. A megemlékezésen beszédet mond Czigler László, Újpest alpolgármestere, dr. Hollósi Antal sebész főorvos, a Közművelődési Kör ügyvivője és Bernolák Béla unokája. Az emlékműsor közreműködője a Duo Musicalé.
Dr. Haraszti Bernolák Bélát 1942 októberében vezényelték ki a frontra katonaorvosnak. Kutatások során előkerült dokumentumokból kiderül, hogy 1943. január 12-én kapott halálos találatot Osztrogorszk környékén.

15 órakor az Eötvös utca és a Mikszáth Kálmán utca kereszteződésében lévő kis parkban kerül sor az elesett újpesti honvédek és munkaszolgálatosok emlékére állított, Tóth Dávid szobrászművész által alkotott emlékmű avatására. A megemlékezésen beszédet mond dr. Trippon Norbert, Újpest alpolgármestere. A megemlékezés alatt a korszak hagyományőrzői díszőrséget állnak, és közreműködnek az Erkel Gyula Zeneiskola énekművészei és a Szerenád Kamaraegyüttes.
A Magyar 2. hadsereget, 1942-ben állították fel, majd a keleti frontra vezényelték őket, ahol 1943 januárjában a Don-kanyarban vívott harcok során megsemmisítő vereségeket szenvedett, amely a magyar hadtörténet talán egyik legfeketébb fejezete. Január 12-én kezdődött a vég a magyar katonák számára, amikor a szovjet hadsereg megindította támadását a magyar állások ellen. A harcok során több tízezer magyar katona vesztette életét, köztük 660 újpesti is.

Az Újpesti Képviselő-testület 2022. február 15-i ülésén egyhangúlag döntött január 12-e helyi emléknappá nyilvánításáról, illetve az elesett újpesti honvédek és munkaszolgálatosok emlékének megőrzésére szolgáló emlékmű állításáról.
„Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel.” – Az 1943. április 4-én kelt hadseregparancs utolsó bejegyzése

