Szülőkkel közösen vonulnak majd a tanárok Újpesten január 18-án!

Ahogy tegnap elsőnek hírül adtuk, január 18-án tiltakozó fáklyás demonstrációt tartanak Újpesten a tanárok, melyhez bárki csatlakozhat. A menet a Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnáziumtól indul 17 órától.

Fáklyás demonstráció Szombathelyen

„Köszönjük, hogy a szülők eddig is támogattak minket céljaink elérésében. Szeretnénk, hogy szorosabb együttműködés alakuljon ki a pedagógusok és a szülők között! A közoktatásban csak összefogva tudjuk közös érdekeinket képviselni, csak együtt tudunk hatékonyan kiállni tanítványaink – és az ország – érdekei mellett! Egyénileg tehetetlenek vagyunk, de közösen, kitartással sok mindent elérhetünk! Ennek jegyében hívtuk fáklyás sétára az Újpesti szülőket, melyen egy petíciót is szeretnénk átadni Újpest, listán bejutott kormánypárti országgyűlési képviselőjének.” – írták meg a szervezők.

„Azt hiszem eddig is nagyon jól szervezték meg a tanárok a demonstrációkat. Gyermekeink érdekeit messzemenően figyelembe veszik, mi a Károlyi suliba járunk, s biztos eljövünk a gyerekkel közösen” – mondta egy anyuka.

„Mi is ott leszünk. Dunakeszin folyamatosak az ilyen megmozdulások a szülőkkel közösen, örülök, hogy végre nálunk is” – teszi hozzá egy másik szülő is.

A fáklyás felvonulás előreláthatólag két óra lesz. 

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük