Bombaként robbant a múlt héten a hír, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára a kormány nemrég felmondta a Nyugati pályaudvar továbbtervezésére vonatkozó uniós támogatási szerződést. A Telex most azt írja, hogy egy, a birtokába került dokumentum szerint több tucatnyi, főleg Budapestet és környékét érintő projekt is kaszát kaphat.
A dokumentumon a Vitézy Dávid fémjelezte Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) 80, főleg fővárosi és agglomerációs fejlesztése található, azok jelenlegi állásával, valamint azonnali lezárásuk kockázataival és ezek következményeinek feltüntetésével.
80-ból 30 maradhat
Az irat szerint 80 projektből 30 esetében született javaslat a projekt tervezésének/előkészítésének a folytatására; 13 esetben állapította meg, hogy a projekt ugyan lezárható, de csak „magas érdeksérelemmel” járhat (azaz forrásvesztést, uniós pénzvisszafizetést, szabálytalansági eljárást, sőt politikai kockázatot is jelenthet); 32 esetben pedig „alacsony érdeksérelemmel” ítélték lezárhatónak a munkát.
A teljes listát ide kattintva lehet megtekinteni.
Újpest is érintett
A kiszivárgott dokumentum szerint Újpest a „71-es vasútvonal elővárosi célú fejlesztés (Vác-Vácrátót-Rákospalota-Újpest vasútvonal)” esetében érintett. A javaslat szerint a projekt állapota 15%-os, az lezárható, viszont ezt komoly kockázatként ítéli meg, mivel „magas érdeksérelemmel” jár.
A projekt egyébként többek között egy Újpest közigazgatási területét nem érintő, viszont a Szilágyi út mentén húzódó 8,5 méter magas vasúti átemelő műtárgy kiépítését; a Rákospalota-Újpest Vasútállomás környezetében tervezett P+R parkolók kialakítását; illetve az Óceánárok utca – Külső Szilágyi út találkozásánál található csomópont kialakítását tartalmazza.
A tervezett beruházást Újpest képviselő-testülete még tavaly ősszel tárgyalta meg, és úgy döntött, hogy a tervezett 8,5 m magas, vasúti átemelő műtárgy megvalósítása a jelentős többlet zajterhelés miatt, illetve településképi szempontból sem támogatható tekintettel arra, hogy a tájidegen és a környezet meglévő, kialakult használatát rendkívül kedvezőtlenül befolyásoló elem a környezetére jelentős többletterhelést okoz. A testület továbbá arról is döntött, hogy az Óceánárok utcai átalakítás megvalósítása az értékes park, zöldfelületek, illetve a fák védelme érdekében, valamint az útépítésből eredő többletforgalom lakótelepre és zöldfelületekre generált kedvezőtlen hatásainak elkerülése érdekében nem támogatható. Ezzel kapcsolatban közlekedési hatástanulmány elkészíttetését vállalta az Önkormányzat.