Újra lehet jelentkezni esővízgyűjtőért és komposztálóért

A nagy sikerre való tekintettel, újraindul Trippon Norbert, Újpest alpolgármesterének javaslatára tavaly megkezdett, ingyenes Esővízgyűjtő- és Komposztáló program, melynek keretében az Önkormányzat térítésmentesen biztosít lehetőséget esővízgyűjtő, komposztáló és balkonkomposztálók igénylésére.

Tavaly összesen 636 esővízgyűjtőt, kerti komposztálót és balkonkomposztálót vehettek át azok, akik jelentkeztek a programra és részt vettek a képzésen, amelyen elsajátíthatták azon ismereteket, hogy hogyan kell használni ezeket az eszközöket. Mindennek a célja, hogy az újpesti lakosok a lehullott esővizet hasznosítsák és a kertjükben keletkezett zöldhulladékot ne a kukába dobják, hanem komposztálva hasznosítsák újra.

Az Újpesti Városgondokság Kft. pályázati felhívásából megtudhatjuk, hogy minden olyan 18. életévét betöltött személy jelentkezhet, aki bejelentett lakó- illetve tartózkodási hellyel rendelkezik Újpesten. Ezen felül társasházak és lakásszövetkezetek is jelentkezhetnek egy meghatalmazott személyen keresztül. Az esővízgyűjtőnél mindenképpen fontos kiemelni, hogy csak olyan ingatlanra lehet igényelni, amely zárt udvarral és külső ereszcsatornával rendelkezik, míg komposztáló esetében szükséges, a zárt udvar vagy erkély mellett, a tulajdonosok hozzájárulása az elhelyezéshez.

A pályázatra 2023. február 1. 8 órától 2023. február 28. éjfélig lehet jelentkezni az Újpesti Városgondnokság honlapján megtalálható pályázati adatlap kitöltésével, melyet ezen a linken érhetnek el: https://ujpestivarosgondnoksag.hu/palyazat/

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …