Az Újpest idegenben 1-0-ra győzedelmeskedett a Vasas ellen, az NB1 19. fordulójának zárómeccsén.

Nem kezdődött igazán izgalmasan a mérkőzés. Hogy ha pikírt akarnék lenni, mondhatnám, a tabellahelyezésnek méltó módon játszott a két csapat. Az első helyzet az Vasas előtt adódott a 30. percben, amikor Berecz Zsombor próbált túl okos lenni, és mellé lőtte a labdát. Nem, hogy a kapu előtt nem jeleskedtek a csapatok, de még mezőnyben is voltak jelentős hibák. Pontatlan passzok, ellenfélhez jutó ívelések, és még sorolhatnám. Az első félidőben a kaput eltaláló lövések száma egy volt. Összesen.
A második félidőben már nagyobb szerencséje volt az Újpestnek és a 47. percben Csoboth Kevin, Nemanja Antonov idndítása után lőtte ki a jobb alsó sarkot. A VAR nagyon sokat gondolkodott, hogy megadja-e a találatot, végül majd 5 perc gondolkodás után a bíró a kezdőkör közepe fele mutatott és 0-1-re vezetett az Újpest. A meccsen több gól nem született, igaz mind a két csapat próbálkozott. Az Vasas részéről sem Berecz Zsombor, sem Holender Filip nem tudta gólra váltani a lehetőségeit. A második félidőt 10 perc hosszabbítás zárta, köszönhetően a sok cserének és a VAR rendkívül alapos munkájának. A 98. percben Hámori Tamás kapust még kiállították, így rá a következő meccsen nem lehet számítani.
Az Újpest ezzel a győzelemmel megelőzte a Fehérvárt a tabellán és már a 9. helyet foglalja el és négy pontra eltávolodott a kiesőzónától. A következő mérkőzés február 17-én pénteken lesz a tabella negyedik, Kisvárda otthonában.