Újabb mérföldkőhöz érkezett az István út és a Pozsonyi utca felújítása

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy 2024-ben végre megújulhat az újpesti István út és a Pozsonyi utca teljes szakasza. A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. bejelentése alapján azóta új fázisba lépett a projekt.

A BKK közleménye szerint ugyanis a társaság március 27-én megkötötte a kiviteli tervek elkészítésére irányuló szerződést, melyek várhatóan jövő januárra készülnek el. A kivitelezési munkálatok ezt követően kezdődhetnek.

A mintegy 1,8 km-es szakaszon többek között megújulhat a teljes útpálya burkolata, felújításra kerülhetnek a gyalogosfelületek és utcakereszteződések, indokolt esetben cserére kerülhetnek a buszmegállók utasvárói, illetve új zöldfelületek kialakítása, valamint a Tél utcai csomópont és a Király utcai kereszteződés korszerűsítése is megvalósulhat.

A kivitelezés 2024 második felében indulhat meg.

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …

Izrael és Libanon között újabb kölcsönös légicsapások voltak, újabb légitársaságok függesztették fel izraeli járataikat

Újabb kölcsönös légicsapások voltak Izrael és Libanon között kedden, és újabb légitársaságok jelentették be, hogy felfüggesztik izraeli járataikat. Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje az utóbbi …