Idén sem maradnak tábor nélkül a gyerekek

2023 nyarán is megtalálhatja minden újpesti gyerek a kedvére való tábort az Újpesti Kulturális Központ kínálatában. Ahogy kezdődik a nyári szünet, úgy kezdődnek a nyári táborok is az Ifjúsági Házban.

Tánctábor

Június 19. és 23. között tánctáborral várja a mozogni vágyó 7 és 12 év közöttieket. A táborban a TÁNCé a főszerep. Elsajátíthatóak többek között a moderntánc, a rocky, a samba, vagy a jive alaplépései, miközben játszva tanulhatják meg a helyes tartást és nyújtási technikákat. A reggeli gyülekezőben minden nap egy kis kézműves foglalkozással várják részvevők megérkezését. Minden reggel közös bemelegítéssel/balettel kezdődik. Ezt követően a délelőtt két táncórával indul. Ebédet követően egy órás táncos játék várható (sorverseny, ügyességi, stb.), amit 2 óra tánc követ. Délután egy közös stretchinggel (nyújtással) zárják a napot. A tábor várható ára 20 000 Ft/fő/turnus .

Iskolaelőkészítő tábor

Június 26. és 30. között Iskolaelőkészítő táborral várják a középső-, és nagycsoportos óvodásokat. A kicsik játékos formában, sok mozgással és nevetéssel sajátíthatják el az iskolakezdéshez szükséges készségeket. Fejlesztik a memóriájukat, a motorikus képességeiket, a logikájukat, a szóbeli kifejezőképességüket és a kreativitásukat. Emellett sokat tartózkodnak majd a szabadban, illetve az egyik napon ellátogatnak az állatkertbe is. A tábor várható ára 20 000 Ft/fő/turnus.

Kézműves tábor

Július 10. és 14. között kézműves táborban élhetik ki kreatív indíttatásaikat 8 és 12 év közötti gyerekek. Elsődleges cél a kézügyesség és a kreativitás fejlesztése, az alkotói munka segítése, ösztönzése, ezért a tábor tematikáját úgy állították össze, hogy a résztvevő gyerekek minél többféle kézműves technikát kipróbálhassanak, és ezek között megtalálhassák a kedvencüket. A technikák között szerepel pl. a gyöngyfűzés, gipszfestés, papírhajtogatás, decoupage, nemezelés, textilfestés, szappankészítés és stb. Fontos, hogy a gyerekek ne csak a házban legyenek egész nap, így több alkalommal külső programmal is színesítik a tábor életét. A tábor várható ára 20 000 Ft/fő/turnus.

Természetjáró Öko felfedezők tábora

Július 17 és 21. között természetjáró öko táborunkba várjuk azokat a kirándulni szerető 8 és 12 év közötti gyerekeket, akik érdeklődnek a természet apró kincsei iránt és kíváncsiak az erdei, réti és vízi élővilágra. A tábor célja az újpesti élőhelyek felfedezése, a természet csodáinak kifürkészése és a környezettudatos magatartás fejlesztése. A tábor öt napján a délelőtti program kirándulás, melyeken felfedezik a Farkas-erdő élőhelyeit, az újpesti patakokat és a Dunakeszi-tőzeglápot, ellátogatnak a Liva-vízimalomhoz és a Duna-partra. A délutáni program során a játékos, ügyességet kívánó feladatok mellett a kézműveskedés sem maradhat el az újrahasznosítás jegyében. A részvételi díj 35 000 Ft/fő

Mesetábor

Július 24. és 28. között Pom Pommal, Süsüvel és kis Vukkal találkozhatnak a gyerekek az Ifjúsági Ház mesetáborában. A tábor tematikája az eredeti szövegekre építkezik, ezért minden napot mesehallgatással vagy diafilm vetítéssel kezdik. Ezt követően, közösen feldolgozzák a történeteket játékos formában, beszélgetéssel és mesekvízzel. De azért néhány rajzfilm is belefér majd. A kreativitás is szerepet kap kézműves foglalkozások keretében, továbbá, mivel fontos, hogy a gyerekek mozogjanak is, a mesevilágot időnként a szabadba is elviszik magunkkal. A tábor várható ára 20 000 Ft/fő/turnus.

Varázslótábor

Július 31. és augusztus 4. között a varázslótanoncokat várják az Újpesti Ifjúsági Házban. A tábor hete alatt a gyerekek elkészíthetik a tudás elixírjét, a varázslósisakjukat, varázslópálcájukat, A felvett varázslótanoncok varázsigéket sajátíthatnak el, jósolhatnak, kedvük szerint a különböző órákon. Kirándulunk a Tiltott rengetegben és strandolásra is jut egy kis idő. A tábor várható ára 20 000 Ft/fő/turnus.

Zenei Tábor

Végül, de nem utolsó sorban, augusztus 7. és 11. között a zene iránt fogékony gyerekeket várják. Játékos kísérletek segítségével tanulnak a hang keletkezéséről, a zenei skálákról és harmóniákról. Mesélnek a zene kialakulásáról, miközben mindenki elkészítheti a saját játékhangszerét újrahasznosított eszközökből. Bemutatják majd azt is, hogy hogyan működik egy igazi zongora, gitár, vagy dob. Megvizsgáljuk, hogy hogyan hat ránk a zene, és ez alapján választunk majd filmzenét különböző hangulatú képsorokhoz. A tábor célja szórakoztató formában átadni az alapszintű zenei ismereteket, és megmutatni a táborozóknak a közös zenélés örömét. A tábor várható ára 20 000 Ft/fő/turnus.

A tábor díjai minden esetben magukban foglalják a programok költségeit, illetve a napi egy meleg ebéd árát. A turnusok minden esetben hétfőtől péntekig 8-16 óráig tartanak. Jelentkezni a kovecses.janka@ujkk.hu e-mail címen lehet.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …