AZ NB1 27. fordulójában az Újpest FC a Paksot látta vendégül a Szusza Ferenc stadionban. A fordulatos mérkőzés eredményének végül az Újpest örülhetett, hiszen 3-2-re sikerült győzedelmeskednie.

Az első gól igen hamar megérkezett a mérkőzésen, a 7. percben Fernand Gouré jobb alsót találja el, mellyel vezetést szerez az Újpest. Mindkét csapat próbálja feltörni a másik védelmét, de Tim Hall az Újpest védelmi sorában, Kádár Tamás pedig a Paksnál védekezett kiválóan. A 29. percben büntetőhöz jut a Paks, amikor Nikolics letarolja az érkező Hahn-t a 16-oson belül. Varga Barnabás magabiztosan értékesíti a 11-est. Ettől kezdve egy kicsit leült a játék, sok kaput eltaláló lövés nem történt. A hosszabbítás 4. percében azonban Heinz Mörschel, Varga György beadásából a jobb alsót találja el, így újpesti vezetéssel fordultak a csapatok a második félidőre.
Az Újpest vezetése nem sokáig tartott, hiszen a 52. percben Varga Barnabás négy méterről a jobb alsóba fejelt, miközben az Újpest teljes védelme csak nézte, hogy a labda a kapuba pattan. A mérkőzés következő fél órájában túl sok minden nem történt, mindkét csapat próbált helyzeteket kialakítani, azonban egyik támadás sem vezetett eredményre. A 84. percben megtört a csend, Csoboth Kevin harcolt ki büntetőt, amelyet Nemanja Antonov magabiztosan értékesített. Vad II István 6 percet hosszabbított a második félidőben, több gól azonban nem esett, így az Újpest, még ha kissé nehézkesen, de megszerezte a 3 pontot.
Varga Balázs az NSO.hu-nak adott interjújában a következőképpen értékelte a mérkőzést: „Aztán büntetővel nyertük meg a meccset. Azt gondoltam, hogy az első félidő alapján abszolút kijárt nekünk a győzelem, a másodikat már kiegyenlítettebbnek éreztem, annak egy részét már kívülről láttam. Ott a döntetlen reális volt, az a játékrész egy egy is lett. Nagyon boldogok vagyunk, hogy így nyerni tudtunk.”
Ezzel a győzelemmel az Újpest a 7. helyre lépett előre, 6 ponttal a kiesőzónától. A következő fordulóban igazi rangadónak lehetünk szemtanúi, ugyanis április 21-én, este 8 órakor a Honvéd FC otthonába látogat az Újpest.