Kitekintő – Gustav Klimt utolsó portréja akár 65 millió fontért is elkelhet a londoni aukción

Gustav Klimt halála előtt festett utolsó befejezett portréja akár 65 millió fontért (28 milliárd forintért) is elkelhet a Sotheby’s közelgő londoni aukcióján – számolt be róla szerdán a The Guardian.

Az 55 éves korában 1918-ban rövid betegség után váratlanul elhunyt osztrák művész Nő legyezővel című női portréjára júniusban lehet majd licitálni. A festményt jelenlegi tulajdonosai bocsátják árverésre, akik 30 évvel ezelőtt vásárolták meg. A portré egy legyezőt tartó ismeretlen nőt ábrázol, akinek lenge ruhája felfedi meztelen vállát a virágos, madarak benépesített háttér előtt. Az egy négyzetméteres portrét négyzet alakú vászonra festette a művész.

A bécsi szecesszió vezéralakjának utolsó befejezett festményét két éve a bécsi Belvedere palotában megrendezett nagyszabású Klimt-kiállításon láthatta a közönség. A kép szerepel a röviddel a festő halála után a műterméről készített fényképen. A festmény az 1920-as éveket követően valószínűleg a svájci Böhler család birtokában volt, majd 1950-ben a híres osztrák műgyűjtő, Rudolf Leopold tulajdonába került. Leopold adósságai miatt később túladott a képen, amelynek holléte ezután sokáig ismeretlen volt.

Az 1990-es években a műkincs már Amerikában bukkant fel: 1994-ben 9,3 millió euróért (3,5 milliárd forintért) kelt el egy New York-i árverésen. A kép Klimt kínai és japán művészet és kultúra iránti érdeklődését is mutatja. A művész rengeteg kínai kerámiával és japán fametszettel töltötte meg otthonát, és gyakran viselt selyemkimonót vagy kínai ruhákat.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …