Épül a Városkapu-park

Újpest Városkapujában, a Bocskai, Temesvári és Berda József utcák által határolt területen megkezdődött a Városkapu-park építése, derül ki dr. Trippon Norbert, Újpest alpolgármesterének Facebook bejegyzéséből.

A nemrégiben elbontott épülettömb helyén épül az egyhektáros park. A parkban évelő növények mellett fák, valamint cserjék lesznek ültetve. Emellett, a közlekedés megkönnyítése jegyében, sétányok kerülnek kialakításra, továbbá a gyerekeknek egy új játszótér is a park részét képezi. A tervezés során nem feledkeztek meg a biztonságról és térfigyelő kamerákkal őrzik a rendet.

Újpesten nem csak a Városkapunál újul meg jelentős méretű terület. A Főtér-park majd 9000 négyzetméteren épül, több mint 100 fával, évelőkkel, sétányokkal, pihenőpontokkal, és vízjátékkal. A Bene Ferenc Általános Iskola előtti tér és teljesen új képet kap, ahol a meglévő hepe-hupás, töredezett aszfaltburkolat helyett új térkőburkolatot helyeznek le, de lesznek új utcabútorok, növények, és biciklitárolók egyaránt.

Trippon Norbert bejegyzéséből azt is megtudjuk, hogy terveik szerint mindhárom projekt idén ősszel megvalósul és használatba vehetik az újpestiek.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük