Újabb digitális fejlesztés jön a BKK-nál: bővül a Budapest GO alkalmazás

Újabb digitális fejlesztés jön a BKK-nál: hamarosan többféleképpen is érvényesíthetők lesznek a digitális jegyek a BudapestGO alkalmazással – írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK július végén kezdte kihelyezni a járművekre és a metróbejáratokhoz azokat az új kódmatricákat, amelyek már NFC-technikával is beolvashatók. A társaság csak akkor fogja aktiválni ezt a funkciót a BudapestGO-ban, ha már kellő számú járműre kikerült az új matrica. Ez augusztus közepén várható, vagyis addig az új matricák NFC-s funkciója nem fog működni.

Akik digitális közlekedési jegyeket használnak és telefonjuk NFC-képes, azok számára a fejlesztésnek köszönhetően 4 lépéssel kevesebb és mintegy 10 másodperccel rövidebb lesz egy-egy jegyérvényesítés, amikor felszállnak a BKK járataira – ha az újfajta érvényesítési módot választják.

Az ehhez szükséges új kódmatricák már elkészültek, azokat a következő hetekben fogják kihelyezni a BKK járataira: első lépésben – a tervek szerint augusztus közepéig – a felszíni járatok többségén, majd később – várhatóan szeptemberben – pedig a metróvonalakon. Hamarosan tehát szinte a teljes fővárosi járműflottán megjelenik ez a lehetőség, azaz több, mint 2500 járművön és az összes metróbejáratnál használhatók lesznek a jegyérvényesítést segítő matricák a rendszer aktiválása után. A gyorsabb beolvasást biztosító matricán egy kör alakú logó látható, amelynek közepén az „NFC” felirat olvasható. Ehhez az ábrához kell odatartani a telefont jegyérvényesítéskor. Az új matricák a megszokott QR-kódot is tartalmazzák, így aki szeretné, az majd a jól ismert, kamerás beolvasással is elvégezheti az érvényesítést.

A BKK jegyértékesítési bevételeinek negyede már a digitális jegyekből származik

A BKK fejlesztéseinek köszönhetően a jegyértékesítésből származó bevételek mintegy 25 százalékát a digitális jegyek adják. Ebben kiemelt szerepe van a BudapestGO applikációnak, amely rendkívül népszerű a fővárosban közlekedők körében.

Ennek az igénynek a kiszolgálására a BKK első lépéseként 2022 nyarán tette lehetővé a 4-es és a 6-os villamosok utasterében a digitális jegyek kamerás beolvasását, ezzel csökkenteni felszállás előtti esetleges pár másodperces várakozást. Viszont a tesztidőszakban többen visszaéltek ezzel a lehetőséggel, és csak közvetlenül a jegyellenőrök megjelenésekor érvényesítették a mobiljegyüket. Mivel a BKK számára fontos cél, hogy minimalizálja a bliccelést, ezért a társaság úgy döntött, hogy további járatokra nem terjeszti ki ezt a megoldást, és a körúti villamosok belső kódmatricáit is eltávolítja.

A közel 30 ezer darab új kód kihelyezése több hetet vesz igénybe. A társaság csak akkor fogja aktiválni az NFC-funkciót a BudapestGO-ban, ha már kellő számú járműre kikerült az új matrica. Ez augusztus közepén várható, vagyis addig az új matricák NFC-s funkciója nem fog működni. A társaság addig is a fővárosban közlekedők türelmét kéri, és az eddig megszokott kódbeolvasással történő jegyérvényesítést ajánlja.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük