Egy hét a csillagok alatt programsorozat: Újpesten a Levendulaparkból lehet majd kémlelni az univerzumot

Idén negyedik alkalommal rendezik meg az „Egy hét a csillagok alatt” elnevezésű országos programsorozatot, melynek során augusztus 3. és 13. között csaknem 150 csillagászati program várja az érdeklődőket országszerte több mint 70 helyszínen – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán.

A szervezők szerint az évek során már 11 naposra bővült kampány ideje alatt megfigyelhető lesz például a Szaturnusz gyűrűrendszere, a nyári égbolt nebulái és csillaghalmazai, de a fogyó Hold mellett pedig kiválóak lesznek a körülmények arra, hogy “elcsípjük” a Perseidák meteorraj tagjait. Bővebb információkat a programsorozatról ide kattintva lehet megtudni.

Távcsöves bemutató az újpesti a Levendulaparkból

Újpesten a Szilas-patak melletti Levendulaparkból kínálkozik esély az egymás körül keringő csillagok, nyílt halmazok vagy épp a Szaturnusz és káprázatos gyűrűinek, illetve a Hold krátereinek megfigyelésére is. A program minden érdeklődőt vár, kicsiket és nagyokat egyaránt.

Információk:

Szervező: Lengyel Gábor amatőrcsillagász
Helyszín: Újpest, Levendulapark
Időpont: augusztus 4. péntek és 9. szerda, sötétedéstől (csak derült időben)
Program: Távcsöves bemutató
Email: lgabor95@gmail.com
Telefon: +36 30 905 2410
Belépőjegy: A részvétel ingyenes, előzetes bejelentkezés nem szükséges.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …