Főtáv: Budapesten mindenhol bekapcsolták a távfűtést

Az összes fogyasztónál bekapcsolta a távfűtést október közepére a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt. Főtáv Távhőszolgáltatási Divíziója.

A társaság a közleményében azt írta: szeptember közepére a szolgáltatói berendezéseket fűtésre alkalmas állapotba helyezték, szeptember 15. és október 15. között pedig az ügyfelekkel kötött megállapodásoknak megfelelően, ütemezetten elindították a fűtésszolgáltatást az összes fogyasztónál, vagyis mintegy 240 ezer lakásban, valamint mintegy 7 ezer közületi, vállalati és intézményi ügyfélnél.

Kiemelték, a fűtésindítás az ügyfelek 88 százalékánál, 3054 épület esetében már helyszíni beavatkozás nélkül történt, a távfelügyeleti diszpécserközpont segítségével.

Hozzátették, hogy a nyári időszakban számos tervezett távvezetéki karbantartási és beruházási munkát is elvégeztek: új fogyasztók hálózatra kapcsolása mellett kijavították a szolgáltatás esetenkénti szüneteltetését igénylő hibákat, az elhasználódott vezetékszakaszok és szerelvények cseréjét.

 

A közleményben felhívták a figyelmet arra: a most teljeskörűen bekapcsolt budapesti távfűtés a fűtött ingatlanok környezetében semmilyen többlet-környezetterhelést nem eredményez, ami – a hagyományos fűtőberendezésekkel szemben – különösen a sűrűn lakott városrészek levegőminősége szempontjából előnyös. Ezen felül a budapesti távhőrendszer révén már ma is évente akár 230 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást lehet elkerülni – írták.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük