Kitekintő: 66 évvel ezelőtt lőtték fel a világűrbe Lajkát

Lajka a kutya volt az első élőlény, aki kijutott a világűrbe. Pontosan 66 éve, 1957. november 3-án lőtték fel Bajkonurból a Szputnyik–2 műhold fémgyomrában. A történelmi jelentőségű kísérlet célja az volt, hogy megismerjék a tudósok azt, hogy  az űrutazás milyen hatással lehet a szervezetünkre.  Így vált Lajka világ leghíresebb állatává.

A kutya 20 napos kiképzésben részesült, amely során a fellövést szimuláló centrifugatesztek mellett fokozatosan beszűkítették mozgásterét, hogy megszokja az űrkabin körülményeit. Ezután az ebet már 3 nappal a start előtt beköltöztették a kapszulába, 1957. november 3-án pedig egy R–7-es hordozórakétával feljuttatták a világűrbe.

A fellövés sikerrel járt, az állat 10 napot élt az űrben, mígnem az ételébe kevert méregtől – a lehetőségekhez képest humánus módon – elpusztult. Legalábbis ez volt a hivatalos verzió, 2002-ben viszont kiderült, hogy Lajka néhány órával a kilövés után már nem élt, vélhetően a felszállás okozta stressztől hunyt el. Küldetése viszont nem volt hiába való, hiszen a róla  érkező adatok nyomán meggyőződtek a tudósok arról, hogy földi élőlények szervezete képes elviselni a világűr viszonyait, és kibírja a súlytalanság állapotát. Lajkának, a világ leghíresebb élőlényének így nagyon sokat köszönhetünk!

 

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …