Ikonikus újpesti épületek: a Bagolyvár

Az Újpest-városkapu metróállomásnál található épület kiemelten fontos mementója a pesti közösségi közlekedés történetének. Ez az újpesti Bagolyvár.

Újpest a megalapítása utáni évtizedekben rohamos fejlődésnek indult, ezzel párhuzamosan pedig a település lélekszáma is jelentősen megemelkedett. Az 1860-as évektől kezdve – mivel sokan Pestre jártak be dolgozni, továbbá a diákok is Pesten végezték egyetemi tanulmányaikat -, szükségesség vált az Újpestet Pesttel összekötő közlekedési kapcsolat megteremtése. Ennek érdekében hozta létre 1865-ben gróf Károlyi Sándor a Pesti Közúti Vaspálya Társaságot. A társaság a kért engedélyek megszerzését követően igen hamar, már 1866. július 30-án megnyitotta Pest első lóvasútját, mely az akkori Széna tér (ma Kálvin tér) és Újpest Városkapu között közlekedett.

Akkor…

A vonal 1872-ben meghosszabbításra került az Árpád út mentén az István út, Görgey Artúr utca, Szilágyi utca, Pozsony utca és Kertköz utca útvonalon egészen Rákospalotáig. A lóvasút tömegközlekedésben betöltött szerepe viszont a kiépülő villamosvonalak térnyerése miatt rohamosan csökkent, 1900-ban pedig véglegesen felszámolásra került. A sínek egy részét már ekkor felszedték, fennmaradó részét pedig villamosították, illetve később tovább bontották. Mára az egykori vonalból a Deák Ferenc tértől az Újpest-központig tartó szakasz megszűnt és csupán az Újpest-városkapuban megmaradt egykori „Bagolyvár” (avagy „Vadászkastély”), azaz az egykori állomásépület emlékeztet a korábbi újpesti lóvasútra, illetőleg a mellette lévő villamosremiz, ahol ma élelmiszerbolt működik.

… és most.

A „Bagolyvárat” Wagner János tervezte, elkészülésének idejét hivatalosan az 1860-as évekre teszik, de a népi história szerint már a 18. században állt az épület, mint vadászkastély. Ide tartozik még egy másik legenda is, miszerint – bár Wagner-házként tartják számon -, vannak, akik Ybl Miklósnak tulajdonítják az épületet. E szerint az épületet Wagner és felesége vette meg 1861-ben Pesttől, majd adta bérbe a Vaspálya Társaságnak, akik még a bérleti idő lejárta előtt megvásárolták azt. Az ingatlan homlokzatán látható maszkok a szájhagyomány, de építészek szerint is eredetileg a régi Nemzeti Színház belső díszítményei lehettek.

Az egykori állomásépület funkciójára egy, az épület falán elhelyezett emléktábla emlékeztet, melyet 2017-ben helyeztek el a Magyar Közlekedési Közművelődért Alapítvány kezdeményezésére.

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …