Megváltoztatja a Kormány a lakossági napelemes pályázat fontos szabályait

Megemeli a kormány a januárban induló lakossági napelemes pályázatnál a maximális rendszerméretet, azaz 4 kW-os helyett akár 5 kW-os rendszert és 8 kWh-s tároló helyett akár 10 kWh-s tárolót is engednek telepíteni – jelentette be a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség pénteki konferenciáján tartott beszédében Horváth Viktor, az Energiaügyi Minisztérium energiaátmenetért felelős helyettes államtitkára.

A Szolár konferencián Horváth Viktor úgy fogalmazott: meghallották a minisztériumban a szakma üzeneteit, amelyek alapján változások lesznek a lakossági Napenergia Plusz Program paramétereiben. A naperőművekkel és az energiatárolással kapcsolatos kormányzati tervekről többek között az alábbiakat emelte ki:

  1. A kormány hálózatfejlesztésre legalább 6-700 milliárd forintot tervez költeni 2029-ig bezárólag.
  2. Január 1-től feloldják a visszatáplálási tilalmat és visszaengedik az ország területének 94 százalékán a lakossági napelem telepítéseket, ez a háztartásoknak nagyjából a 86%-át fedi le.
  3. A Kormány által bejelentett 75 milliárd forintos keretösszegű lakossági Napenergia Plusz Program paramétereiben jelentős változás lesz az eredetileg tervezetthez képest. Az eddigi korlátok értelmében a támogatási rendszerben maximum 4kW háztartási napelem mellé legfeljebb 8kWh-ás tárolóegység telepítése szerepelt, ezt azonban kibővítik: a kormány bejelentése szerint legfeljebb 5 KW-os kapacitású háztartási napelem mellé legfeljebb 10 kWh-ás tárolóegység telepítésére lehet igénybe venni a támogatást.

A beruházási költség kétharmadát fedezi a program a háztartások számára, a megtérülési idő pedig nagyjából 10 év lesz.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük