Márciustól csak a MÁV vagy a Volán által értékesített jegyekkel vagy bérletekkel lehet használni a vonatokat, HÉV-eket és Volánbuszokat Budapesten és az agglomerációban, írja az Index.
A portál szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) nem hosszabbítja meg azt a szerződést, amely 2016-ban jött létre a fővárosi és elővárosi vasúti szolgáltatásokról Budapest Főváros Önkormányzata és az ÉKM jogelődje között. Az ÉKM szerint a főváros 2 milliárd forinttal tartozik az állami közszolgáltatónak és mivel a minisztérium ajánlatát az önkormányzat nem fogadta el, így a 2022. év pénzügyi zárása nem történt meg.
Ez alapján 2024. március 1. után a MÁV és a Volán járatain, a fővároson belüli szakaszokon már nem fogják elfogadni a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet.
A budapesti tömegközlekedésen érvényes bérlet helyközi járatokon való használatára létrejött megállapodás szintén megszűnik: „A MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. (sárga buszok) járatain, a fővároson belüli szakaszokon 2024. március elseje után a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet (korábbi BKV-bérlet) nem fogadjuk el. Az ÉKM-megrendelésű szolgáltatások igénybevétele a tarifarendszert érintő módosítások életbe lépését (tervezetten: 2024. március 1.) követően a helyközi díjtermékekkel, köztük a vármegye- és országbérletekkel, illetve azok 24 órás érvényességű új változatával lehetséges” – írta a lap forrása.
A helyi közösségi közlekedésre érkező 12 milliárd forint, amelyet eddig csak Budapest kapott szintén felülvizsgálják. Ezt az összeget az ÉKM inkább más vidéki városok tömegközlekedésének támogatására csoportosítaná át, vagy a munkavállalói bérfejlesztésre
Karácsony szerint sok százezer emberrel csesznek így ki
A főpolgármester facebook bejegyzésben reagált a hírre. Szerinte a BKK-bérlet évek óta minden közösségi közlekedési járműre érvényes Budapesten, és pofonegyszerű az egész: „az emberek a fővárosi és az állami szolgáltatásokat is használhatják, a cégek meg osztoznak a bérletekből származó bevételen. Mindenki jól jár.”
Ezzel szemben tehát a jövőben a kormány tervei alapján külön bérletet kell majd venni az állami MÁV-, HÉV- és Volánbusz-járatokra Budapesten belül is, amit Karácsony így kommentált: „Bravó. Így kell ostobaságból és kicsinyességből kicseszni sok százezer budapesti és környékbeli emberrel.”
Karácsony szerint ennek pont az ellenkezőjét kellene csinálni, és inkább a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés sokkal szorosabb összekapcsolására lenne szükség. „Közös bérlet, egységes utastájékoztatás és összehangolt szolgáltatások helyett azonban járatritkítások, áremelések, visszafejlesztések történnek az állami vonalakon. Maradt még néhány nap, hogy a kormány elfelejtse ezt a badarságot, és visszatérjünk a közös Budapest-bérlet fenntartását szolgáló megállapodáshoz” – zárta posztját a főpolgármester.