Gyermekként várjuk és tudjuk, hogy karácsonykor a kis Jézustól kapunk ajándékot. Felnőttként azonban már kevesen tudjuk azt, hogy miért is lepjük meg egymást az ünnepkor. A szokás igen régi, a keresztény idők előtti hagyományokkal is bír.
Mára már az ünnepeket megelőző időszak sokunknak az idegességről, az ajándékok utáni hajszáról szól. Sokszor tesszük fel a kérdést: vajon miért is kell ajándékozni?
A válasz nem egyszerű, hiszen nem tudni pontosan, hogy a hagyomány honnan is eredeztethető. A történelmi bizonyítékok arra utalnak, hogy a gyerekek megajándékozása eredetileg nem függött attól aki jó vagy éppen rossz, sőt valószínűleg nem is igazán a keresztény szokásokból táplálkozik.
A december közepi-végi ajándékozás már jóval a kereszténység létrejötte előtt, az ókorban is szokás volt: a rómaiak a Szaturnusz isten tiszteletére rendezett szaturnália során is meglepték egymást.
Keresztény körökben eredetileg újévkor ajándékoztak, a 4. századra azonban a szaturnáliából megszületett a karácsony, így sok helyen a hagyomány elkezdett annak végéhez, december 25-éhez kötődni. Ezzel nagyjából egy időben Szent Miklós története is népszerűvé vált, bizonyos régiókban az ő napja, december 6-a lett az ajándékozás ünnepe.
A reformáció idejére már Európa-szerte megajándékozták a gyermekeket karácsonykor. A napjainkra jellemző nagy ajándékozás csak a 19. században kezdett elterjedni. Elsőnek az Egyesült Államokban, ami egybeesik az amerikaiak ünnepének átalakulásával. A korszakban a karácsony a fiatal férfiak számára sok esetben a duhajkodásról szólt, az elit pedig azt akarta, hogy Jézus születését jóval békésebb, otthoni körülmények között ünnepeljék, így kezdődött a mai világban is ismert ajándékozási láz.
A 19. század második felére az ajándékozás elsősorban nem december 6-án, Szent Miklós napján, illetve január elején zajlott, hanem karácsonykor. A szokás megerősödésében óriási szerepe volt a gazdasági szereplőknek is, akik felismerték az ünnepben rejlő kihagyhatatlan üzleti lehetőséget, a kínálkozó alkalmat arra, hogy árujukat eladják. Ez manapság sincs más, a karácsonyra való vásárlást buzdító kampányok már általában október-november hónapban elkezdődnek.