Az Újpesti Állat- és Természetvédelmi Őrszolgálat kéri a lakosságot, hogy az árhullám idején óvatosan és körültekintően sétáljanak a Duna-parton, de lehetőség szerint kerüljék a természetvédelmi területek egy részét a Duna visszahúzódásáig. Közleményük:
Újpest Önkormányzatának felkérésére harmadik napja követjük az árvíz miatt a Népsziget és a Palotai sziget helyzetét. Folyamatos készenlétben állunk, és ha szükséges, a haszon- és társállatokat akár a teljes szigetről kimentjük.
Ennél sokkal nagyobb problémát jelent a vadállomány helyzete. A vadállatok élőhelyét elöntötte a víz, ezért ők kénytelenek voltak beljebb, a Váci út irányába húzódni. Ez azzal is együtt jár, hogy bármely, a Duna part közelében tett sétánk során szembe találhatjuk magunkat egy vaddisznóval, vagy őzikével. Így ezek az állatok csapdába kerülhetnek, hiszen a Duna irányába nem tudnak menekülni, a másik irányba pedig mi, emberek vesszük el a menekülés lehetőségét. Ezért nyomatékosan kérünk minden kutyasétáltatót és kirándulót, hogy amíg a Duna vissza nem húzódik, kerüljék a természetvédelmi területek ezen részeit. Szükség esetén minden lehetséges módon segíteni fogunk az állatoknak. Jelenleg a szigeten egyetlen kedvtelésből tartott állat sincs veszélyben.