Tavaly Kern András járt nálunk a Kellékes című darabbal, idén Molnár Piroska jön el hozzánk a „Jaj nagyi” cíművel, és Jordán Tamás is idelátogat két alkalommal. Vendégszerzőnk interjúja következik.
Az első előadás – 2024. február 9. pénteken – már le is ment, de a másodikra néhány jegy még kapható, annak időpontja: április 27. szombat 17 óra, „Levelek Adytól” címmel.
– Hogyan sikerült ezeket a színházi „nagyágyúkat” idecsábítani? – kérdezzük Szakács Ágnest, az ÚJKK kulturális szervezőjét?
– Felhívtam őket telefonon, és egyeztettünk.
– Ilyen egyszerű lenne az egész?
– Na, azért nem! Nézze. Én több, mint 25 évet dolgoztam a színházi világban, ebből Jordán Tamással legalább 17 évet, a Merlin Színháztól a Nemzeti Színházig. Jegyszedőként kezdtem, de voltam asszisztens, művészeti titkár, és színházi PR-es. Sok színházban dolgoztam, sok igazgató és rendező keze alatt. Ez egy létszámában igazán szűk, mondhatni belterjes világ, és azt hiszem, elmondhatom, hogy engem elég sok szakmabeli ismer, színészektől igazgatókon át a menedzserekig. Ha én felhívok valakit telefonon, azt a telefont fel is veszik, vagy rövid időn belül visszahívnak. Ebben a világban a „kapcsolati tőke” rendkívül fontos! Az a negyed évszázad, amit ebben a közegben töltöttem, megteremtette ezt a tőkét, és most ezt kamatoztatom itt, az ÚJKK-ban.
– Nem alacsonyabb feladat ez, mint az ezt megelőzők?
– Egyáltalán nem érzem annak! Sőt örülök, hogy gyakorlatilag továbbra is olyasmit csinálhatok, amit annak előtte. Nem szakadtam el a színház világától, a színész barátaimtól, a rendezőktől. És annak is örülök, hogy a meghívott művészek örömmel jönnek a hívásomra! Jelenlegi munkám sokban hasonlít a régebbi művészeti titkári feladatokhoz, legfeljebb most nem egy-egy előadás színészeit kell egyeztetnem, hanem az Ifjúsági Ház kapacitását, technikai területi és anyagi lehetőségeit a színházi kínálatokhoz. Ez sem olyan egyszerű, de nekem ez az életem. Kikeresni az aktuális kínálatból a megfelelő darabot, amit nálunk is el lehet játszani, megtalálni a legoptimálisabb időpontot, egyeztetni az igazgatóval, vagy a darab menedzserével, izgalmas, sok figyelmet és tapasztalatot igénylő munka.
– Mostanában valami új is megjelent nálunk ez a „slem”, vagy „PIslem” dolog.
– Elnézést, de ez nem holmi „dolog”! Ez egy nálunk még egészen új pódium-műfaj, ami egyre nagyobbra növi ki magát. Hallatlanul rokonszenves, hogy példátlanul nyitott, szinte bárki kiállhat a pódiumra saját slem-alkotásával, és ezek mellé rendkívül demokratikus is, mivel a mindenkori nézők minősítik az előadott művet, és magát az előadást. Remélem, gyökeret ver nálunk is ez a műfaj, mint ahogy már jó néhány kerületben.
– Hát, további sok sikert önnek, és sok izgalmas előadást nekünk! Köszönöm a beszélgetést.