Három banknál lehet majd igényelni az új otthonfelújítási támogatást

Az OTP Bankban, az MBH Bankban és a Gránit Bankban lehet majd igényelni a nemrég bejelentett otthonfelújítási támogatást – írja a Magyar Nemzet.

A lap a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Azénpénzemnek küldött közleménye alapján azt írja, hogy sikeresen lezárult azon közbeszerzési eljárásuk, melyet az MFB Pont Plusz lakossági hálózat kialakítására hirdettek meg. A közvetítői feladatok ellátásának jogát a három bank által által alkotott konzorcium nyerte, így a lakossági hitelprogramokat összesen 266 bankfiókban igényelhetik majd az ügyfelek. A három banknál lesznek elérhetőek az uniós lakossági hitelprogramok, köztük az új otthonfelújítási támogatás is. A nyertes ajánlattevő összesen 134 járásban nyitja meg a 266 MFB Pont Pluszt, melyből az első 128 május 30-ig, a további 138 pedig június 30-ig nyílik meg.

Az Energiaügyi Minisztérium április 5-én jelentette be, hogy júniustól olyan új otthonfelújítási támogatás érhető el, amelynek kritériumai között már az energiahatékonyság is szerepel. A program keretösszege 108 milliárd forint, a programban június 3-tól a most megnyíló új MFB Pontokon keresztül lehet részt venni. A júniusban induló programban azok az ingatlantulajdonosok igényelhetnek 6 millió forintos kamatmentes hitelt, akiknek 1990-nél korábban épült és gázhálózatra csatlakozott családi házuk van.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük