Újpesti Kulturális Központ nyári programjai családoknak

Hamarosan itt a nyár és vele együtt a szünidő. A családoknak ilyenkor fel kell készülni arra, hogy programokat szervezzenek a gyerekeknek, hogy ne egész nyáron a TV-t vagy tabletet bámulja. Ebben segít az Újpesti Kulturális Központ nyári programkínálata, mely nem csak gyerekeknek szól, hanem a szülőknek, nagyszülőknek egyaránt.

2024. július 1-től indulnak ezek a programok, heti rendszerességgel, ingyenesen, egészen augusztus 8-ig. Hétfőnként 10 és 12 óra között a Lóverseny téri Közösségi Házban játszóház és kézműves foglalkozást tartanak. Keddenként 10 és 12 óra között az Újpesti Ifjúsági Házban környezetvédelmi vetélkedő és történelmi játszóház várja a gyerekeket és szüleiket. Szerdánként 10 és 12 óra között, szintén az Újpesti Ifjúsági Házban, mesekvíz vetélkedőn mérettethetik magukat a gyerekek, valamit részt vehetnek a Játék a mesés dallamokkal programon. Csütörtökönként pedig szakmai vezetéssel ellátott terepsétákat tartanak szerte Újpesten.

Ezeken a nyári terepsétákon a Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont szervezésében ismerhetik meg a résztvevők Újpest természetes élőhelyeit. A gyerekek játékos feladatokat oldhatnak meg és felfedezhetik a természet apró csodáig háromnézetű bogárnézővel. A részvétel az eseményen díjtalan.

Időpontok és helyszínek:
2024. július 4. csütörtök 10.00-12.00 Téma: Farkas-erdő élővilága
Találkozó: Halassy Olivér Városi Uszoda bejáratánál 10 órakor
2024. július 11. csütörtök 10.00-12.00 Téma: Szilas-patak élővilága
Találkozó: 20E busz végállomása Káposztásmegyeren 10 órakor
2024. július 18. csütörtök 10.00-12.00 Téma: Csömöri-patak élővilága
Találkozó: 30 busz végállomása Káposztásmegyeren 10 órakor
2024. augusztus 1. csütörtök 10.00-12.00 Téma: Farkas-erdő élővilága
Találkozó: Vasas Jégcentrum bejáratánál Káposztásmegyeren 10 órakor
Jelentkezés és regisztráció:
Dr. Kriskáné Gánóczy Anita – Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont
kriska.anita@ujkk.hu, 06-1-380-6760
A program minimum 10 fő előzetes jelentkezése esetén indul. Esős időben a program elmarad.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük