Visszatért Magyarországra az Uber

Nyolc év után vált újra elérhetővé az Uber szolgáltatása Magyarországon – írja a hvg.hu.

Csütörtökön újra elérhetővé vált az Uber szolgáltatása Magyarországon, a platform mobilapplikációjában újra megjelentek a fuvarajánlatok. Az alkalmazás taxis és rolleres fuvarokat ajánl fel a megszokott módon, vagyis a célpont megjelölése után a közelben elérhető járművek és árajánlat feltüntetésével.

Az árajánlat egyelőre a taxik esetében nem a valós, hanem egy promóciós árat mutat. Az ugyanis az Uber újraindulásának februári bejelentésekor már kiderült, hogy Budapesten nem a szolgáltatás korábban Magyarországon is alkalmazott dinamikus árazása lesz a mérvadó, hanem a BKK fix taxis tarifái.

A szolgáltatás nyolc év szünet után tér vissza a fővárosba. Még februárban derült ki, hogy az Uber a Főtaxival együttműködésben tervezi a magyarországi piacra lépést, engedélykérelmét ekkor nyújtotta be az F Mobilitás Kft., a Főtaxi leányvállalata. A Főtaxi nemrég belső levélben nyugtatta sofőrjeit, hogy az Uber visszatérésével csak még jobban járnak majd. A levélben azt írták, hogy a sofőröknek ez az együttműködés még több fuvart és bevételt jelent majd, de hogy miért, azt nem részletezték.

2016-ban a hagyományos taxiscégek nyomására született egy olyan szabályozás, amely szerint a fuvarszolgáltatást csak egyenlő feltételek mellett (sárgára festett, a taxisszolgáltatáshoz szükséges felszereléssel ellátott és az egyéb előírásoknak is megfelelő járművel, a fix áron) lehet biztosítani, ezt az Uber akkor nem vállalta.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük