Wintermantel és a Fidesz újra hazudik!

Az óriásit bukott, fideszes Wintermantel Zsolt és hű csatlósa Nagy István frakcióvezető nem bírják elviselni, hogy az újpestiek nem kérnek belőlük, így tovább folytatják a gyűlöletkampányukat. Most szervezett választási csalással vádolták meg az önkormányzat vezetését és kollégáit, sőt a saját fideszes szavazatszámláló bizottsági delegáltjaikat is, akik a választáskor közel 30 órát voltak talpon, hogy felügyeljék a választást, biztosítsák annak törvényességét.

Nagy István már annyira elborult, hogy egyenesen leostobázta azokat az embereket, akikkel egyébként ő maga is együtt dolgozott régebben több évtizeden keresztül. Senkit és semmit nem tisztelnek Wintermantel Zsolttal együtt, egy céljuk van: tönkretenni a nyugodt Újpestet, mert képtelenek elviselni, hogy az újpestiek többsége nem kér belőlük.

Még most is szervezett választási csalásról beazélnek, amikor a Nemzeti Választási Bizottság tegnap ismét elutasította Vitézy Dávid  azon választási kifogását, amely Újpestet is érintette. A kifogás lényege az volt, hogy Vitézy szerint a szavazólapokon Szentkirályi Alexandra neve túl vékonyan volt áthúzva. Szenkirályi a választás utolsó pillanataiban lépett vissza az ő javára.

Az NVB döntése megerősítette a Fővárosi Választási Bizottság korábbi határozatát, amely szerint a beadvány nem volt megalapozott. A Bizottság álláspontja szerint a benyújtott bizonyítékok nem voltak elegendőek ahhoz, hogy alátámasszák Vitézy állításait, miszerint az érvénytelen szavazatok magas száma a vékony áthúzásoknak köszönhető.

A Bizottság továbbá kiemelte, hogy a jelen esetben Vitézy nem tudta bizonyítani, hogy az általa kifogásolt törlési mód tömegesen előfordult volna, illetve hogy ez okozta volna az érvénytelen szavazatok magasabb arányát az érintett kerületekben.

A leadott szavazatokat újraszámolták, Újpesten csupán 24 érvénytelen szavazat érvényes a több ezerből. A Nemzeti Választási Iroda pedig döntött: a választás törvényes és érvényes volt, a Főpolgármester Karácsony Gergely. Ezek után joggal mondhatjuk, hogy Wintermantel Zsolt és Nagy István hazudik, sőt már alaptalanul rágalmazzák az önkormányzat vezetését és munkatársait.

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …