Más kerületekben is erre számíthat az ellenzéki városvezetés?

A Fidesz elkezdte a választási kampányát a III. kerületben, írta dr. Kiss László a III. kerület polgármestere sajtóközleményében, miután civil ruhás nyomozók lepték el az óbudai polgármesteri hivatalt. Ez csak az előszele lenne egy hosszabb, több kerületet érintő tervnek?

„Március 6-án, 95 nappal az önkormányzati választás előtt néhány nyomozó önkormányzati szerződésekbe betekintést, valamint az iratok szkennelését kérte. Természetesen önkormányzatunk együttműködött. A dokumentumok több évesek, teljesen nyílt eljárásokra vonatkoznak, és ezért érthetetlen számunkra, hogy miért nem a szokásos módon, írásban kérték be ezeket.”  folytatódik a sajtóközlemény, melyből kiderül, hogy az állampárt nem riad vissza semmilyen eszköz használatól, ha megfélemlítésről és ellehetetlenítésről van szó. Látszik tehát, hogy érzi a vesztét a Fidesz a Fővárosban, hiszen normális körülmények között ilyen nem fordulhatna elő. 

A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a mai napon, több helyszínen eljárási cselekményeket végzett és négy személyt őrizetbe vett. A megalapozott gyanú szerint egy férfi a kft-jén keresztül 2021-ben szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. Kerület – Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal, írja a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében. dr. Kiss László ezt az állítást kategorikusan tagadja, és kijelenti:

Az önkormányzat minden szerződése szabályos, és valós teljesítésen alapul, ez kizárja a jogszerűtlenséget.

Meggyőződésünk, hogy az ügy illeszkedik abba a sorozatba, amivel hivatalban lévő ellenzéki politikusokat illetve önkormányzatokat akarnak kormányközeli eszközökkel ellehetetleníteni. Felmerül a kérdés, hogy az elkövetkező 94 napban hány ellenzéki vezetésű kerület vagy város fog ehhez hasonló ellenőrzéséket kapni a nyomozóhatóságoktól. Továbbá érdekes lesz megfigyelni, hogy egyáltalán lesz-e ilyen vizsgálat Fideszes vezetésű kerületben vagy városokban. Szerintem mindenki tudja erre a választ.

dr. Kiss László zárszóként kiemelte, hogy: Sosem tűrtük meg a tisztességtelenséget a helyi közéletben, és a kormányzatot átszövő, pedofil bűncselekményben érintetteket mentegető hálózat elleni küzdelem élére álltunk. Pontosan tudtuk, hogy ez nem marad válasz nélkül. A hatalom válasza most megérkezett. „

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük