Egy hétfőn benyújtott és kedden elfogadott átfogó törvénycsomag tartalmaz olyan rendelkezéseket is, amelyek kedvezőek lehetnek a babaváró hitellel és a CSOK-kal élők számára- írja a 24.hu.
Rögtön a választások után, az ülésszak utolsó napján nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek egy számos kérdést szabályozó salátatörvényt, amely másnap elfogadásra is került. A csomagban kedvező változtatás is akad a gyermektelen babavárós és csokos párok számára is. Azoknál a pároknál, akiknél nem jön össze a gyerek, komoly büntetőkamatot kell fizetniük a türelmi időszak lejárta után, amivel akár háromszorosára is ugorhat a törlesztőrészletük, ráadásul az addigi kamattámogatást egy összegben vissza kell fizetniük, amely több millió forintos összeg lehet.
A módosítás azonban enyhíthet helyzetükön. Ennek lényege, hogy a fővárosi és a vármegyei kormányhivatalok méltányossági eljárás keretében a csok, az otthonteremtési kamattámogatás, az adó-visszatérítési támogatás, a gyermekvállalási támogatás, a babavárókölcsön kamattámogatása feltételeinek nem teljesülése esetén az állami követelésről részben vagy egészben lemondhatnak. Méltányossági eljárás korábban is létezett, viszont most ez bekerült az államháztartási törvénybe. Az eljárás szabályait majd egy kormányrendelet tartalmazza.