admin-szerk

Testvérvárosunk: Barkaszó

Nemzetiségekért felelős alpolgármesterként magam kezdeményeztem, hogy kössünk testvérvárosi megállapodást a kárpátaljai Barkaszóval, mellyel segítő kezet kívántam nyújtani a nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyar kisebbségnek. A háború kitörését követően Önkormányzatunk élelmiszer-és ruhacsomagok, valamint aggregátorok ajándékozásával segítette a határ túl oldalán található magyar település intézményeit és lakosait, írja Czigler László, Újpest alpolgármestere. A legnagyobb örömömre szolgált, hogy […]

Testvérvárosunk: Barkaszó Read More »

Az egyik legnagyobb magyar tragédia és Újpest

1920. június 4-e olyan dátum, amely mellett egyetlen magyar sem mehet el szó, vagy legalább egy megrendült főhajtás nélkül. A trianoni békeszerződés kitörölhetetlen, szurokfekete nyomot hagyott nemzetünk történetében, családokat, barátságokat, ismeretségeket és komplett országrészeket szakított szét. Gyakorlatilag halálra ítélte Magyarországot. A nemzeti sorstragédia iránt Újpest sem önálló városként, sem kerületként nem volt közömbös. Bánat, öröm,

Az egyik legnagyobb magyar tragédia és Újpest Read More »

Újabb botrány Wintermantel körül, most a „cége” keveredett áfacsalásba!

Súlyos áfacsalási ügybe keveredhetett a Balinda Kft., egy olyan építőipari cég, amely 2010 és 2019 között jelentős összegeket kapott az újpesti önkormányzattól és intézményeitől Wintermantel Zsolt polgármestersége alatt. A nyomozás jelenlegi állása szerint a cég ellen hatósági büntetőjogi intézkedés van folyamatban, amely során akár a Wintermantel-féle vezetés is kellemetlen helyzetbe kerülhet – számolt be a

Újabb botrány Wintermantel körül, most a „cége” keveredett áfacsalásba! Read More »

5 éves a Mátyás Balázs Emléktorna!

Ötödik alkalommal rendezték meg a Bozsik tornát, mely a  2018 februárjában szolgálatteljesítés közben elhunyt fiatal rendőr, Mátyás Balázs Tamás emlékére kerül megrendezésre minden évben. Múlt hétvégén, június 1-én a Bánka Kristóf Sportközpontban megtartott emlékversenyen 18 csapat, többségükben különböző rendvédelmi szervek amatőr futballistái mérték össze erejüket és tudásukat.  Az esemény megnyitóján Czigler László alpolgármester, dr. Pál Adrián

5 éves a Mátyás Balázs Emléktorna! Read More »

Wintermantel újabb ingatlanbotránya: most a feleségének vásárolt 170 millió forintot érő lakás vett fel kérdéseket!

Wintermantel Zsolt volt bukott fideszes polgármester felesége, W. Adrienn által vásárolt és nemrég körülbelül 170 millió forintért eladott Tófalva utcai luxuslakás ügye vetett fel kérdéseket az Olvasóink körében – számolt be róla az Újpesti Hírmondó. Az értékesítés körülményei és az ingatlan hosszú ideig tartó lakatlansága különösen érdekes. A lakást W. Adrienn 2019 elején szerezte meg,

Wintermantel újabb ingatlanbotránya: most a feleségének vásárolt 170 millió forintot érő lakás vett fel kérdéseket! Read More »

Győzzünk június 9-én! Teremtsünk nyugalmat Újpesten!

Dr. Trippon Norbert Újpest polgármesterjelöltje Facebook posztjában közzétette, hogy nem érdekli a Fidesz mocskos lejáratókampánya, ő és a városvezetés megmutatja: június 9-én legyőzik a Fideszt és Wintermantel Zsoltot! „Piszkos kampány: hova süllyed még a Fidesz Újpesten? A városvezetői munkámon nem találtak fogást, ezért a családtagjaimat rángatták bele a piszkos kampányukba. Már a szüleimet is belekeverik.

Győzzünk június 9-én! Teremtsünk nyugalmat Újpesten! Read More »

Wintermantel ingatlanmutyija: üzletszerűen elkövetett csalás és hűtlen kezelés is felmerülhet!

Az Újpesti Hírmondó értesülései szerint folyamatban vannak a vizsgálatok az újpesti önkormányzatnál a bukott fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt idejében történt önkormányzati ingatlanok eladásaival kapcsolatban. Az ügy súlyosságát jelzi, hogy az eddigi információk alapján több bűncselekmény is felmerülhet, beleértve az üzletszerűen elkövetett csalást és a hűtlen kezelést – tudta meg városházi forrásból az Újpesti Hírmondó. Korábbi

Wintermantel ingatlanmutyija: üzletszerűen elkövetett csalás és hűtlen kezelés is felmerülhet! Read More »

Ikonikus újpesti épületek: az Újpesti Zsinagóga

Az épület Újpest egyik első reprezentatív középülete volt. Építészeti megformálásának magas színvonala már az 1880-as években jelezte, hogy az ipari peremtelepülés önálló kulturális arculatú várossá szándékozott válni. Ez az Újpesti zsinagóga. A nyüzsgő Árpád úttól alig néhány lépésnyire, a szűk, építészeti szempontból már akkor is előnytelen helyen álló Berzeviczy utcában megépült neológ zsinagóga a Dohány

Ikonikus újpesti épületek: az Újpesti Zsinagóga Read More »

Hétvégi forgalomkorlátozások Budapesten a Békemenet miatt: itt vannak a főbb tudnivalók

Időszakos és szakaszos forgalomkorlátozásra kell készülni június elsején, szombaton a belvárosban a békemenet miatt.  A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint:   Tilos megállni: 2024. május 31-én 20 órától június 1-jén 20 óráig a Budapest I., II., V. és XIII., Budai alsó rakparton a Margit híd és a Lánchíd között, Pesti alsó rakparton a Vigadó tér és

Hétvégi forgalomkorlátozások Budapesten a Békemenet miatt: itt vannak a főbb tudnivalók Read More »

Budai Gyula megsértette Tüttő Kata jóhírnevét

Csütörtökön már a másodfokú ítéletet hozták meg abban a perben, melyet Tüttő Kata, Budapest alpolgármestere indított Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ellen személyiségi jogainak megsértésének okán. A 2024. február 27-én született elsőfokú ítéletet helyben hagyta az Ítélőtábla, továbbá felemelte a sérelemdíj összegét 800 ezer forintra, s 500 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte Budai Gyulát. Az

Budai Gyula megsértette Tüttő Kata jóhírnevét Read More »