Kultúra

Kultúra

Újpest ikonikus alakjai: Mildenberger Márton

Cikksorozatunk harmadik részében Mildenberger Márton életútját vesszük górcső alá. Mildenberger Márton szerepe Újpest történetében igencsak meghatározó, sőt, sok ponton összefonódik Lőwy Izsák és az alapító gróf Károlyi István tevékenységével. Ő maga 1786-ban Budafokon született, ennek ellenére Újpest egyik kiemelkedő alakjává vált. Mildenberger a vendéglátóiparban tevékenykedett, Szentendrén volt sörfőzdéje. Ő szemelt ki magának egy élénk forgalmú […]

Újpest ikonikus alakjai: Mildenberger Márton Read More »

Újpest ikonikus épületei: a Megyeri Csárda

Újpest máig álló – és üzemelő – egyik, ha nem a legrégebbi épülete a Megyeri Csárda. A Csárda története egészen régi időkre nyúlik vissza. Maga a terület, ahol a csárda is áll, már az ókorban is nagy jelentőséggel bírt. A mai Váci út helyén ugyanis már ekkor egy fontos kereskedelmi út vezetett, továbbá az út mentén

Újpest ikonikus épületei: a Megyeri Csárda Read More »

Nem csak libasült és lámpás: minden, amit a Márton-napról tudni érdemes

A középkor egyik legnépszerűbb szentjét ünnepeljük november 11-én, de Márton napja nem csak erről szól – sokkal inkább az egyik leggazdagabb néphagyományokkal bíró napja a magyar folklórnak. Cikkünkben összeszedtünk mindent, amit a Márton-napról tudni érdemes. Tours-i Szent Márton életútja   A Márton-nap hagyománya igen régre nyúlik vissza. A népszokás szerint Pannónia Szent Márton nevéhez kötődik,

Nem csak libasült és lámpás: minden, amit a Márton-napról tudni érdemes Read More »

Újpest ikonikus alakjai: Lőwy Izsák, Újpest első bírája

Újpest ikonikus alakjairól szóló cikksorozatunk II. részében Lőwy Izsák, Újpest község első elöljárójának életútját mutatjuk be. Lőwy Izsák egy mélyen vallásos zsidó család gyermekeként 1793-ban, Nagysurányban látta meg a napvilágot. Apja egy bőrtalpak készítésével foglalkozó gyárat működtetett, melyet 1823-ban Lőwy vett át. Mivel azon a vidéken vallása miatt – főleg a termékeinek fő piacát jelentő,

Újpest ikonikus alakjai: Lőwy Izsák, Újpest első bírája Read More »

Újpest ikonikus alakjai: Ugró Gyula, Újpest első polgármestere

Új cikksorozatunkban Újpest ikonikus alakjait vesszük górcső alá, első alkalommal pedig dr. Ugró Gyulát, Újpest első polgármesterét. Ugró Gyula, az 1907-ben városi rangra emelt Újpest első polgármestere Nagykőrösön született. Nem sokkal születése után családjával Újpestre költöztek, életének legfontosabb állomásai szintén Újpesthez kötődnek. Itt járt elemi iskolába és 12 éves volt, mikor barátaival karöltve megalapította az

Újpest ikonikus alakjai: Ugró Gyula, Újpest első polgármestere Read More »

Koncerttel köszöntik a szépkorúakat

Szeptember 29-én nagyszabású koncerttel köszöntik az újpesti szépkorúakat. Idén is a Szent István tér ad otthont az idősek világnapja alkalmából rendezett nagykoncertnek. Ezúttal is olyan előadásokkal készültek, mely tartalmazza az idősek kedvenceit is, így felcsendülnek klasszikus operett dallamok és örökslágerek is. Az eseményen fellép: Bordás Barbara, Domoszlai Sándor, Kállay Bori, Nyári Károly, Nyári Aliz, Bódi

Koncerttel köszöntik a szépkorúakat Read More »

Változatos programok és események az ÚKK kínálatában

A héten is változatosabbnál változatosabb programokra és eseményekre lehet készülni az Újpesti Kulturális Központ kínálatában. Az Újpesti Ifjúsági Házban szeptember 26. kedd és szeptember 28. csütörtök között rendezik meg a középiskolák 32. börzéjét. A háromnapos rendezvényen 42 újpesti, más fővárosi kerületekben található, illetve főváros környéki tanintézmény mutatkozik be az érdeklődőknek, köztük gimnáziumok, szakképző iskolák és

Változatos programok és események az ÚKK kínálatában Read More »

Remek programok a hétvégére: az újpesti Városházát és a csillagvizsgálót is fel lehet fedezni

Idén szeptember 16-17. között rendezik meg a Kulturális Örökség Napjait, mely az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) magyarországi eseménysorozata. A két nap alatt az egész országban több száz érdekes műemléket lehet majd megtekinteni, de Újpesten is érdemes lesz végigjárni a programokat. A Kulturális Örökség Napjai programsorozat 1984-ben Franciaországból indult, mely a hazai kulturális életnek is fontos eseményévé vált. A Magyarországon

Remek programok a hétvégére: az újpesti Városházát és a csillagvizsgálót is fel lehet fedezni Read More »

Programsorozat a Kulturális Örökség Napjaira

A gasztronómia után újabb eseménysorozatra invitálnak minden újpestit, azonban ezúttal ismét a kultúra lesz a középpontban. A Kulturális Örökség Napjai alkalmából számtalan interaktív program közül válogathatunk, de emellett sor kerül egy megemlékezésre is, tudjuk meg Bedő Kata, Újpest alpolgármesterének Facebook bejegyzéséből Újpesti Templomok – helytörténeti séta Az Egek Királynéja Katolikus Plébániatemplom, az Újpest-Belsővárosi Református Templom

Programsorozat a Kulturális Örökség Napjaira Read More »

Prém Margit szobrot kapott a Perényi Zsigmond utcában

Prém Margit Újpest egyik méltatlanul elfeledett református pedagógusa, XX. századi humanista nőalakja volt. Városunkhoz kötődő kiemelkedő személyiség volt, akinek közelgő kettős – születésének 140., halálának 80.- évfordulója alkalmából állítottak emléket, tudjuk meg Bedő Kata, Újpest alpolgármesterének Facebook bejegyzéséből „Sajnálatosan kevés számú bronzba öntött vagy kőbe vésett magyar nőalak található Újpesten, és nagyon büszke vagyok rá,

Prém Margit szobrot kapott a Perényi Zsigmond utcában Read More »